Jó. Most elég sok gondolat röpköd a fejemben, megpróbálom értelmesen egymásba fűzni őket.
Sajnos a hozzám hasonló embernek nehéz dolga van akkor, ha sokáig kell egy helyben lennie, és jóformán nem történik vele semmi (jelen esetben a betegség). Persze, amikor az ember nagyon szarul van, nem foglalkozik túlságosan a problémáival, csak az jár a fejében, hogy "jaj, mindjárt meghalok". De amikor már jobban vagy, csak még otthon kell maradnod, mert az orvos azt mondta, akkor már kezd kínos lenni a semmittevés.
Ahogy így olvasom a neten, a Facebookon, meg sok más helyen egy-egy feldobott témánál a hozzászólásokat, feltűntek dolgok, és egészen elbizonytalanodtam. Először is: a legképtelenebb helyzetben is tudnak az emberek tökéletesen fölösleges dolgokon hajba kapni, úgy, hogy szinte megfojtják egymást (már ahogy az interneten keresztül lehet). Nem tudom, hogy ez valami belső kényszer, hogy valakivel mindenképpen kötözködni kell, vagy csak simán ennyire utálják egymást az emberek. Én ilyenkor próbálom levonni a konklúziót, hogy akkor most kinek van igaza, melyik érvel jogosan, ki a normális(abb). De ebben az a nagyon rossz, hogy mindenki úgy állítja be a saját oldalát, hogy egy kívülálló simán igazat adhat neki. De csak akkor, ha a másikat nem olvassa el. Akkor ugyanis a másik félnél is el lehet fogadni az érveit, neki is lehetne hinni. De akkor most kinek van igaza?
Én ezért nem lennék jó vitapartnernek, vagy "döntőbírónak", mert egyszerűen nem tudok szilárdan kiállni az egyik személy mellett. Nyugodt körülmények között talán tudnék dönteni, de hát az ilyen helyzetek egyáltalán nem nyugodtak. A politikát ezért nem fogom soha megkedvelni.
Szegény nagymamám mondogatta mindig, hogy "Hallgattassék meg a másik fél is!". Akkor mindig mosolyogtunk ezen, ma már azért nehezen menne. Mert mostanra rájöttem, hogy a másik fél meghallgatása inkább összezavar, de segíteni legalábbis semmiképp sem fog. Jó, az se jó, ha csak az egyik félre figyelünk, de a dolgokat magunkban kell mérlegelni, nem csak a többiekre hallgatva.
A fentiekből kikövetkeztethető, hogy engem borzasztóan jól lehet befolyásolni. Nem örülök neki, mert már sokszor láttam benne kárát. Az már nem annyira a befolyásolhatósághoz tartozik, hogy a legtöbb helyzetben, amikor azért számítanak a véleményemre egy "vitában", szándékosan egyik helyen sem foglalok állást. Mondok valamit, hogy ez a gondolat tetszik, az meg nem, de igazából egyik helyen sem kötelezem el magam. Talán ez azért van, mert nem szívesen bántok meg másokat, mindenkivel jóban akarok lenni. Persze hosszútávon mindenképp összeveszek valakivel, ráadásul elég átlátszó ez az "én vagyok a legbékésebb gyerek a világon" viselkedés, de erről még máig nem mondtam le teljesen.
Szóval politikusnak nem megyek, egyes emberek kötözködő barmok, és "betegségemben" ismét írtam egy hosszabb, talán nehezen követhető bejegyzést.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.