Ezzel a poszttal már tartozom egy ideje, és az ígéret szép szó. Korábban írtam volna meg, csak közbejött pár élmény, ami miatt meg kellett szakítanom a Doctor Who-s bejegyzéseim láncolatát. Nem is szaporítom tovább a szót, kezdjük is el!

(Aki még nem látta, és meg akarja nézni, óvatosan olvasgasson. Nem lesznek nagy spoilerek, csak a részek alaphelyzetét fogom itt-ott felvázolni, de azért vigyázat.)

Őszintén szólva ennek az évadnak én is szkeptikusan kezdtem neki. A 10. Doki, David Tennant játéka nekem is nagyon bejött, és nehezen viseltem el az új  évad elején a "váltás" Doktort. De azért nem hagyott nyugodni a folytatás, úgyhogy rávettem magam, hogy töltsem a 2010-es évadot, és csak utána ítélkezzek.

Az első rész (The Eleventh Hour) nagyon jól meg lett csinálva, egyáltalán nem volt hiányérzetem. Steven Moffat, a forgatókönyvíró is tudhatta, hogy egy fantasztikus nyitóepizóddal kell előrukkolnia, hogy elfeledtesse a rajongók ellenérzéseit. Sikerült is neki. A történet nagyon jó, és egy ügyes húzással tényleg a nulláról, előzmények nélkül indultak neki a kalandnak. Az új Doki, Matt Smith nagyon fiatal, de ez nem feltűnő. Jól játssza a szerepét, és neki is kezd kialakulni a saját "Doktor-stílusa". (pl. a visszatérő mondatai; a csokornyakkendő-imádata, stb.)

Az útitársakkal nincs gondom, bár az Amy-t játszó színésznő színészi kvalitásaival kicsit kétségeim vannak, de amúgy a karaktere nagyon jól meg van írva. Érdekes elképzelés volt az, hogy a Doktor útitársa egy házas(odni készülő) pár, de végül a forgatókönyvírókat igazolta a többi epizód.

A részek minősége kicsit ingadozó lett. A 2. rész szerintem elég szarul sikerült, a történet se volt új elképzelés. Az alaphelyzet meg milyen abszurd már sci-fi-os körülmények között is: mi az, hogy a Földről minden ország külön űrhajókkal menekült el, ahol minden torony egy megyének felel meg, stb. A következő epizód határozottan jobb volt, Churchill meg a II. világháború amúgy is általam érdekelt téma. Mindenki felháborodott azon, hogy mi az, hogy a dalekok "színesek" lettek, pedig szerintem hasznos ötlet, már ideje volt leporolni a folyton ugyanarra alapuló Dalek-sztorikat.

Az ezt követő pár rész talán egy kicsit gyengébben sikerült, de nem volt tragikus. Nem lehet egyfolytában minőségi sztorikat forgatni, ahogy a sportolóknak is mindig vannak kisebb-nagyobb hullámvölgyeik.

Az évad második fele azonban teljesen lenyűgözött engem. Tele volt fantasztikus részekkel, és mindegyiknek más volt az atmoszférája: az egyik elgondolkodtatóbb, a másik inkább akciódúsabb, megint más pedig egy kis "lenyugvós rész" A Vincent van Gogh-os epizód talán az 5. évad legjobbja. Nem volt benne sok adrenalin meg akció, de méltó főhajtás volt Van Gogh előtt. Engem leginkább az a jelenet nyűgözött le, amikor az éjszakai égbolt átalakult Van Gogh "Csillagos éj" című festményévé:

Ha az utóbbi részt fantasztikusnak neveztem, akkor a záró duplaepizódot nem is tudom, minek kéne titulálni. (A hivatalos személyek már megtették: "The Pandorica Opens" és "The Big Bang" a címük.) Szerintem ilyennek kell lennie egy pörgős sci-fi-nek. Sok időugrás, akció, és igényes történet, amihez agy is kell. Ezek alapján lehetne azt mondani, hogy akár önálló filmként is megállná a helyét (még a terjedelem is passzol, mert duplarész), de ez nem igaz, mert az egész évadot összefogja és megmagyarázza, gyakorlatilag majdnem mindegyik történetre visszautalnak. A sztori cselekményéről inkább nem mondok semmit, ez úgy jó, hogyha megtekintés előtt semmit sem tudsz róla. Én sajnos nem voltam ilyen szerencsés, de azért így is nagyon bejött.

Korábban már említettem, hogy a sorozat egyik gyengéje a látványvilág. Most már nyugodtan mondhatom azt, hogy ez cáfolatot nyert. Régen (a 2005-től kezdődő részekben) nagyon gázak voltak jelmezek, meg egy-két technikai megoldás is eléggé sántított, és ezek elrontották az élményt. Persze ez hullámzó volt, de sajnos sokszor előfordult. Az 5. évadban azonban ez a fajta amatőrség eltűnt, talán több pénzt kaptak a készítők a BBC-től. Egyik részben sem vettem észre gyengébb grafikát, pedig részenként talán több vizuális effekt volt, mint szokott.

És ami még nagyon elnyerte a tetszésemet: Murray Gold zenéje. Nehezen tudom leírni, hogy mi fogott meg benne, de ha a zene hallgatása közben érzem, hogy a hátam közepe is megborzong, na akkor abban a muzsikában tényleg lehet valami. A ritmus kiváló, és a kórus is nagyon jól beleillik a képbe. Tökéletes sorozatzene.

Összegzés: Bár sokak húzták a szájukat az új évaddal kapcsolatban, nekem nagyon tetszett. Én is nagyon fájlaltam a váltást, de ezt feledtetni tudta velem, és szerintem ez már elég érv mellette. Feladta a leckét az előző éra, de tudták tartani a megszokott minőséget, sőt, talán még jobbat is csináltak.

Április 23-án jön a 6. évad, már egyre jobban várom. Hajrá!