A változatosság kedvéért mostanában Rejtő regényeket kezdtem el olvasni. Jó, még nagyon az életmű elején tartok, de a két egyik legnépszerűbb regényt, Az elátkozott partot meg a Három testőr Afrikában-t már elolvastam. Hű, hát nagyon megérte.

Egy Rejtő-könyv kapcsán mindenki a jellegzetes humort szokta elsőként emlegetni, én is ezzel kezdem. Egyszerűen zseniális, amilyen poénokat kitalált ez az ember. Nem volt olyan oldal, ahol ne szakadtam volna a röhögéstől, ráadásul csomószor egymásra épültek ezek a viccek. Persze nem mindenkinek szokott bejönni az ilyen poénstílus, de én hamar megszerettem ezt a már-már abszurdra hajazó komikumot, tekintve, hogy én is hajlamos vagyok így viccelődni.

A másik becsülendő dolog az ő műveiben a történetvezetés. A sztori sohasem egy átlagos cselekmény, csavar csavar hátán, a végére pedig mindig jön egy záró poén, ami egyúttal be is fejezi az aktuális kötetet. A poénok amúgy is fontos elemei a történetnek, nem egyszer közvetlenül kapcsolódik a cselekmény vonalához.

Ezeket két okból írtam le: 1. Majd később is emlékezzek arra, hogy mik voltak a reakcióim a könyvek elolvasása után (ez egy általános ok is a blogírásra). 2. Minél több embernek kedvet szerezzek a Rejtő-regények olvasásához. Szerintem nagyon jó kikapcsolódást nyújt, nyáron pedig általában bőven van ideje olvasni az embernek. Hát akkor ne csak kockulással töltsük el a drága szünidőnket, hanem művelődjünk is!

Tudom, az utóbbi időben egyre több posztot ígérek be, de most is kénytelen vagyok ezt tenni, különben elfelejteném. Szóval ha jól alakulnak a terveim, még komolyabban is fogok foglalkozni Rejtő Jenővel, könyveivel és az ez alapján készült filmekkel.

Addig legyetek jók, ha tudtok!