Nem tudom, mennyire keresztény az olvasóközönségem (valószínűleg az...), de a következő gondolaton szerintem egy ember sem fog megbotránkozni. Elég híres bibliai részletről van szó, Szent Pál apostol szeretet-himnuszáról (nem a teljes szöveg):
Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén
ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok
vagy pengő cimbalom.
Lehet prófétáló tehetségem,
ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat,
hitemmel elmozdíthatom a hegyeket,
ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.
Szétoszthatom mindenemet a nélkülözők közt,
odaadhatom a testemet is égő áldozatul,
ha szeretet nincs bennem,
mit sem használ nekem.
Nagyon szép gondolatok, lehetetlen, hogy egy katolikus hívő nem hallotta volna. Én most nem elsősorban a szeretetről akarok beszélni, hanem egy másik szemszögből vizsgálnám meg a dolgot.
Ez pedig az érzelmek témája. Az ember szeretet nélkül semmi; de egy érzelemmentes egyén se ér semmit. Ez tesz minket egyénivé: mindenki másképp gondolkodik valamiről, más érzelmeket vált ki belőlük ugyanaz a hatás. Ha egy embernek nincsenek érzelmei, olyan, mint egy robot: nem véletlen, hogy sok sci-fi-ben is nagy hangsúlyt kap ez a gondolat.
Főleg BKV-n, de úgy az egész városban azt veszem észre, hogy az emberek valahogy kiégtek, kortól függetlenül. Ha egy barátjukkal, vagy több ismerőssel együtt utaznak, ez nem látszik; kommunikálnak, érzelmet tükröz az arcuk, többnyire vidámak. De ha egyedül vannak a buszon, villamoson, na akkor már nem ilyennek mutatkoznak. Mindenki vágja a fapofákat, néznek ki mereven az ablakon, igazi pókerarcuk van. Csak ez nem játék.
Mert én pedig körülnézek a járművön, fejemben ezernyi kavargó gondolattal, és ezt látom. Mint egy vírus, már mindenkit megfertőzött, és csak én maradtam. Különös, bosszantó érzés jön rám, nem tudom, miért. És csak azért is vigyorgok, idétlenül viselkedek, ami hát valljuk be, nem esik nehezemre. Nem érdekel, hogy hülyének néznek-e, csak ébredjenek végre fel ebből a tespedtségből; röhögjenek rajtam, de legalább érzelmeket csalok az arcukra. Idióta ez a mai világ, de nehogy már ő irányítson minket.
Legyünk vidámak vagy szomorúak, bizakodóak vagy csalódottak, tökmindegy. Csak gondolkodjunk és érezzünk, ne csak a napi robotot végző munkaerő legyünk. Hisz ez tesz minket emberivé és egyben egyénivé.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.