Békesség van. Egy-két repülő távoli zaja, és néhány nevetgélő hangja tölti be egyedül a légteret. Az utca alján valaki focizni kezdett, de csak a bőr hallat nyögéseket. A csupasz nyírfa csápolni kezd a jó idő örömére. Vidám madárhangok lépnek a fent említettek helyébe.
Micsoda harmónia ez! Itt, Budapesten! Orrom előtt egy villanypózna és a vezetéke, de mintha ő is beleolvadna e fedezékbe.
Lehetséges, hogy itt létrejött a tökéletes kapcsolat ember és természet között? Aligha. Jó lenne ezt hinni, de a helyzet csak egy szempontból előnyös.
Nem érdekel. Előttem nagy erdőségek, hátam mögött szintúgy kertészkedések. Visszhangzik a beszéd, forrása kivehetetlen. Létrejött a bűvészdoboz.
Írtam egy oldalt. Mire jó ez? Egy fa meghalt ezért, pedig most itt virulhatna. Tollam lassan kifogy. Vagy éppen csak most kezd belejönni?
Csobogás és csipogás. Már a szél is írni ösztönöz.
De miért írok ilyen bőszen? Értelme nem sok. Egyenlőre.
Szabad vers vagy próza? Nem érdekel. Csak írok és örülök. Ez a lényeges.
Ott a kéklő ég. Alján már megjelentek a gyárak. Haladunk a centrumhoz. De az őrület vagy a téboly határához?
Fázok - belülről mégis melegség fog el. Itt most a gondolatoké a főszerep. Itt vagyok a világban, de néha meg elmegyek.
Álmomban rohannak a kétkerekű szekerek, és beugranak a terembe. Hoppá, de máris itt vannak a versenyen.
Az elmém mint háborgó tenger. Lehet, hogy jó, lehet, hogy nem.
Megbolondították a pollenek, mert megnyílt az a nevezetes szelence.
Itt a tavasz!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.