Christopher Nolan a Batman-filmekkel vált világhírűvé. Aztán kijött "A tökéletes trükk" meg az Inception, majd pedig egyre többen fedezték fel a régebbi filmjeit is. Így jutunk el következő alkotásunkhoz, a Mementóhoz.

A történet során megismerjük Leonard Shelbyt, aki ritka betegségben szenved: nincs rövidtávú memóriája, utolsó emléke az amnéziáját okozó dulakodás. Ilyen állapotban próbál bosszút állni felesége gyilkosán. Fényképekkel, cetlikkel, tetoválásokkal próbálja dokumentálni a nyomozás fejleményeit...

A sztori alapjában véve nem túl bonyolult (kivéve a végét, mert az... hűűű); ami az egészet izgalmassá teszi, az a történetvezetés. Hatására ugyanolyan elveszettnek érezzük magunkat az összefüggések megértésében, mint a főhős. A nyomozós/bosszúhadjáratos sztorik általában hidegen hagynak engem, de így felkeltette az érdeklődésemet. Térjünk át a szereplőkre, mert az izgalmasabb.

Leonard Shelby karaktere ellentmondásos. Ő a főhős, de nem nagyon tudunk azonosulni vele, mert nem szenved minden 3. ember anterográd amnéziában. A cselekedetei sem annyira nemesek. Ugyanakkor gonosztevőnek sem mondható, mert csak a saját bosszúja hajtja, nem pedig világuralmi tervek. Szóval nálam ez a "se ilyen, se olyan" helyzet kicsit közömbösség tette a főhőst, éreztem ugyan sajnálatot iránta, de ennyi. És szerintem nem éppen ez volt a rendező célja. 

Még egy megjegyzésem van ehhez a témához, de erősen spoileres lesz, szóval csak akkor jelöld ki a következő szöveget, ha már láttad a filmet:

Érdekes elképzelés, hogy mi fog történni Leonarddal, miután bosszút állt a "gyilkoson". Hisz ez adott értelmet addigi életének, ez éltette nap mint nap. Vajon öngyilkos lesz? Vagy elvonul egy intézetbe? Nos, szerintem mindig új és új gyilkost keres majd magának, és folytatja a nyomozását - ahogy a film vége is ezt sugallja.

Ezután a magasztos elmélkedés után következzen egy gyakorlati szempont: a színészi teljesítmény.

Hát, Guy Pearce alakítása csillagos ötös, hihetően alakítja ezt az elveszett, tanácstalan figurát (pl. az elrévedező tekintete igen hatásos). Carrie-Anne Moss átlagos volt, de akit én borzalmasnak találtam, az Jorja Fox. [Leonard feleségét alakítja - A szerk.] Tyűha, de jó, hogy csak pár másodperces jelenetekben szerepelt. Már a Helyszínelőkben is irritált, mindig csak azt a bárgyú mosolyát tudja vágni, a szinkronhangja meg tovább rontott a helyzeten.

Zene: A filmnek elég nyomasztó és lehangoló atmoszférája van, a soundtrack is ezt erősíti meg. Ha rossz a kedved vagy a filmről akarsz gondolkodni, akkor hallgasd meg a főtémát, de amúgy nem ezt fogod dúdolni a buszon.

Szóval, emberek, ez egy jó film volt, nem bántam meg, hogy megnéztem. Nyilván ne egy vígeposzra számítsatok, de ha a rendező eddigi alkotásai tetszettek, ez is tetszeni fog. Ha már Nolan: a többi filmjéhez hasonlóan ez is komorabb hangulatú, de kétségtelenül művészibb és kevesebb akció van benne (nem feltétlenül negatívum). Talán az Eredethez tudom hasonlítani leginkább, és nekem az egy kicsit jobban tetszett. Meg nem mondom, miért...