Irodalom órán az utóbbi hetekben, ahogy a kollégám is mondta, a Legyek Urával foglalkoztunk. Elég rendesen kiveséztük a témát, szerintem maga Golding is kalapot emelt volna ilyen részletes tanulás fölött. Mivel a szünet előtti utolsó napokban vagyunk (és a TZ-t is már megírtuk), a mai nappal bezárólag a regény filmváltozatát is megnéztük.
A jelen (és leghíresebb) adaptáció 1990-ben készült, jórészt ma ismeretlen szereplőkkel. A film nyitó képsorai biztatóan hatottak rám: felvillan a mű címe (Lord of the Flies) kissé ódivatú stílusban, törzsi zenére emlékeztető dobok... Szóval hangulatos volt. De aztán jött a hidegzuhany, szó szerint, mivel a film azzal kezdődik, hogy a gyerekek a tengerbe zuhannak. Első rossz jel: borzalmas a szinkron. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy honnan szedték össze a fordítót meg a szinkronszínészeket. A kövér gyereket a könyvben Röfinek fordították (nagyon helyesen), itt meghagyták Piggy-nek, amolyan angolosra. A gyerekek szinkronjainál már örülhetünk, ha a fiú szereplő szövegét nem egy lány mondja el. De ez még "hazai" hiba, nem a készítőkre kell kenni.
A következő hiányosságok azonban már annál inkább az ő saruk. Először is: az egész történetet átírták. A srácok nem egy katonaiskolából jöttek, többen is voltak, nem volt velük felnőtt semmikor se, stb. Amit azonban már jobban fájlaltam, az az volt, hogy túlságosan modernizálták a sztorit. A regényben semmit sem tudtunk a gyerekek előéletéről, és pont ez volt benne a jó: a történet bármikor játszódhatott (jó, azért a 20. században valamikor). Itt azonban egyértelművé tették, hogy a film a készítés idejében játszódott; megemlítették benne a tévét, helikopterek rohangásztak a végén, egyszóval elveszett a cselekmény ilyesfajta varázsa. Jack és Ralph kapcsolatának alakulása is elég szakaszos volt. Egyik pillanatról a másikra lettek ellenségekké a filmben, de a könyvben ez egy nagyon finom folyamat volt. A főbb szereplők kinézete is más volt, pedig a regényben ez elég egyértelműen le van szögezve.
A színészi játék, ha gyerekeknél lehet ezt nézni, engem meggyőzött. El tudtam hinni róluk, hogy ők most éppen egy megvadult törzs tagjai, hogy mennyire elhagyatottnak kellett lenniük ahhoz, hogy ilyen szörnyűségekre legyenek képesek. A regény szerint az idősebb fiúk 11-12 évesek voltak, a filmben is ilyen idősek voltak a színészek. Hoppá, mégsem: mint később utánaolvastam, pont a főszereplő Ralph-ot játszó Balthazar Getty már 15 éves volt ezen szerep idején. Pont annyi, mint most én... Mindenesetre ő is jó volt.
Szóval a Legyek Urát, mint minden hasonló helyzetben lévő művet, én is elsősorban könyvformában ajánlom megismerésre. Természetesen a filmet is meg lehet nézni, csak kezeljük fenntartásokkal. Egy sima kalandfilmként ez is elmegy, élvezhető; csakhogy ez egy könyvfeldolgozás, és így már nem elfogadható.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.