"Obi kalandjai, 14. rész: Obi a Puskás-stadionban"
Amilyen aranyos, élménybeszámolós poszt lesz a mai, nyugodtan adhattam volna a fenti címet is a bejegyzésemnek. Mert igen, Obi kedden kinn volt a Magyarország - Törökország meccsen.
Kezdődött a sztori azzal, hogy az egyik osztálytársam váratlanul felajánlott nekem egy felesleges jegyet a meccsre (naná, hogy ingyenjegyet), én meg kaptam az alkalmon és örültem a fejemnek izgatottan vártam a mérkőzést. De mielőtt még a történet átfordulna a Rémségek Cirkuszába, egy dolgot meg kell említenem: annak ellenére, hogy 3.-os korom óta veszettül érdekel a foci, eleddig egyszer sem voltam kinn focimeccsen. Édesapám szívügyének tekinti/tekintette, hogy egyszer majd ki kell mennünk egy válogatott meccsre, de valahogy sohasem jött össze.
Hát most összejött, bár sajnos édesapám részvétele nélkül, de jó bulinak ígérkezett. Este megérkeztünk a stadionhoz. A biztonsági őrök már az elején kidobatták velem az 1 liter vizemet, de nem volt sok időm siránkozni, mert azon nyomban 3 különböző ember dobált meg egy műsorfüzettel, egy aznapi Nemzeti Sporttal, no meg egy FourFourTwo magazinnal. Elfoglaltuk a helyünket. A pálya ugyan kicsit messze volt, de most őszintén, titeket mennyire érdekelne, ha ez a kép tárulna a szemetek elé?
Szóval látványos volt, na. Kisvártatva bevonultak a csapatok, nemzeti himnuszok (ilyen mély hangon sem énekeltem még a Himnuszt), taps, végül elkezdődött a meccs. Lelkiekben már felkészültem, hogy mindent árgus szemekkel kell majd figyelni a pályán, mert itt bizony nem lesz replay, de azért eleinte így is lemaradtam 1-2 dologról (utólag is elnézést kérek osztálytársaimtól, akik pechükre mellettem ültek). Sebaj, a gólokat szerencsére láttam.
Már önmagában a szurkolókért is megérte kimenni a meccsre. Van valami édesapám vélekedésében, miszerint semmilyen logikus érv nem szól a meccsrejárás mellett (rosszabbul látod a pályát, hideg van, körülményes megközelíteni), mégis, valami miatt tízezrek mennek ki egy-egy válogatott meccsre. Na ez az valami. Hogy mit értek ez alatt? Például: olyan beszólások röpködtek, amik hallatán kis híján lefordultam a székről nevetésemben (és a fene vinné el a memóriámat, már csak a töredékére emlékszem). Vagy például a mexikói hullám, ami a karótnyelt VIP-személyek kikerülésével is folytonos maradt. Vagy amikor a B-közép bekiáltotta: "Hajrá!" - mi pedig válaszoltunk rá: "Magyarok!".
Szóval ennyi. Jó meccs volt, fantasztikus hangulattal. A török szurkolótábort meg külön dicséret illeti, mert bár nagyon lógatták az orrukat, de azért megtapsolták a magyar labdarúgókat a meccs végén.
A stadionból kifele menet még elhaladtunk a lovas rendőrök mellett (de most tényleg, minek?), majd ki-ki elindult hazafele. Engem protekciósan hazafuvaroztak, de még így is fél 12-re értem haza. A másnap reggeli felkelés nem volt egyszerű, de kit érdekel? Megérte.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.