Megtörtént hát a költözés, és új épülethez új környék is jár. Bezony, úgy 2 év után ismét egy tök ismeretlen hálózat felfedezése vár rám, ami csak hosszú idő alatt fog teljesen befejeződni... De nem baj, ez a varázsa az új dolgoknak.
Közlekedés szintjén az a változás, hogy immár nem a Szabadság, hanem az Erzsébet hídon át közelítem meg Pestet. Az útvonal nem túl kellemes: a Szent Gellért tértől egészen a hídig csak jelentősen lassan tudunk haladni (nem dugót mondok, mert azért láttam már ennél durvábbakat is). A Duna fölött azonban már normál tempóban megyünk (ami egy ilyen busznál már száguldás), köszönhetően a külön buszsávnak és az ilyen helyeken alacsonynak számító forgalomnak.
Igazából nem tudom, mi a baja az embereknek az Erzsébet híddal. Aki csak egy kicsit is ismeri a város történetét, tudja, hogy egészen a II. világháborúig egy ízléses, Lánchídra hajazó építmény volt itt. A háború után sokáig húzták a felújítását, végül egy teljesen új hidat építettek meg a helyén és 1964-re készült el. Az új átkelő eléggé, khm, minimalista lett, és emiatt gyakorlatilag mindenki azt mondja, hogy "a szocializmus idején egy gyönyörű híd helyére egy ocsmány reprodukciót tettek.
Az eredeti függőhíd egy képeslapon...
...és a mai.
Pedig ez nem igaz. Az Erzsébet híd igenis szép a maga valójában. A fehér szín már eleve kiemeli a Belváros tömegéből, és már messziről is tisztaságot sugároz (bár egyes helyeken elindult az "urbanizációs barnulás" folyamata). A felépítésére pedig néha még most is rácsodálkozom. Olyan kevés és törékeny anyagból készült (legalábbis ezt látjuk), és mégis milyen sok erőt bír el. A minimalista stílus nagyon jól el lett találva, és szerintem legalább olyan fantasztikus építmény, mint amilyen az elődje volt, bár azt nem láttam élőben. Csak külön kategóriában kell kezelni őket.
Mellesleg még van egy-két rejtett titka "Erzsikének". Az útpályával szemben álló keresztrészben egy camera obscura, azaz lyukkamera található. A működését most nem részletezem, tessék visszaemlékezni a fizika órákra, ráadásul ez egyeseknek nem is nehéz. A lényeg az, hogy az elemben az útpálya fordított, fekete-fehér képét lehet látni. Én egyszer felmásznék oda, az biztos...
Amúgy régebben nagy hídmániás voltam, szinte kívülről tudtam, hogy mi volt a budapesti hidak története. Ennek később nagy haszna lett, mert még mindig meglepően sok dologra emlékszem belőle. Az érdeklődés még mindig megmaradt, egy-egy hídban órákig tudnék gyönyörködni, ha lenne rá időm. Többségében sajnos nincs.
Megérné Budapestet a változatosság kedvéért turistaszemmel is végigjárni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.