Obi-Wan Bali™ írásai

A korábbiakban említett nehézségek ellenére most itt vagyok, hogy meséljek a júniusi pozsonyi kiruccanásomról!

Még a szünet elején az osztályom egy része (értelemszerűen én is) fogta magát és kivonatozott egy napra a szlovák fővárosba, ami néhány évvel ezelőtt még magyar fővárosként volt nevezetes. Megint csak hangsúlyoznom kell, hogy Pozsonyba én azért mentem, hogy várost nézzek; nem pedig azért, hogy kiröhögjem a szlovákokat a magyar vonatkozású emlékek előtt. (Mondjuk az más kérdés, hogy így is találtunk érdekes dolgokat, erről majd később.)

Már a vasútállomáson is szembesülhettünk azzal, hogy Pozsony sokban hasonlít Budapestre: graffitik egymás hegyén-hátán; szocreál kinézetű felüljárók; szép, de lassacskán kiöregedő villamosok.

Az Óvárosba érve azonban már más a helyzet: macskakővel kirakott sétálóutcák mindenhol, rengeteg bolt, múzeum, nyüzsgő élet, de a városrész mégis megőrizte régies, középkori-újkori hangulatát. Utunk először egy toronymúzeumba vezetett, ahonnan szépen be lehetett látni a környéket is:

Megnéztük a pozsonyi országgyűlések helyszínét is: az Országház monumentalitásához képest ez a fehér épület eléggé középszerűnek mondható; jóllehet ennek még nem kellett reprezentatív értékkel is bírnia.

Ezután elmentünk a Szent Márton-székesegyházhoz, ahol a 17. századtól kezdve koronázták a magyar királyokat. Nagyon szép, felújított épület volt; ha az embernek azt mondják, gótikus templom, egy ilyen jut az eszébe. A belső tere fantasztikusan... hangulatos volt, belépés után egyből áhítatos lelkület fogott el. Meghallgattam volna ott egy misét... (Lecsekkoltam, van magyar nyelvű szertartás is.) Bent nem csináltam fotókat - talán illedelemből, talán a rossz fényviszonyok miatt.

Nem messze a templomtól, egy kis épületben egy óramúzeum volt. Sok díszes, igen régi óraszerkezetet láttunk, nekem valahogy mégis egy festmény tetszett tetszett a legjobban - ahova egy igazi órát is "belecsempészett" a készítője.

Kisvártatva felbaktattunk a pozsonyi várhoz (elvileg a helyiek, igen elmésen, csak "fordított asztalnak" hívják). Itt szembesültem a kirándulás egyik legkellemetlenebb élményével: a vár főterén "a dicső szlovák uralkodó", Szvatopluk lovas szobra állt.

Hja, eltérően értelmezzük a történelmet.

Még egy dolog ehhez kapcsolódóan, mégpedig a dunai Új Híd, amit valahogy a szocialista múltja miatt mindenki utál - pedig szerintem jól néz ki. Bár mondjuk az tényleg durva és indokolatlan, hogy egész negyedeket romboltak le a felépítéséhez.

A vár után egy kis séta, majd szabad program következett (ergo további séta). Amúgy az ember, ha keresett, találhatott magyar szövegeket: emitt egy "Salvatore gyógyszertár" felirat, amott egy szökőkút, oldalán "Pozsony sz. k. városnak 1888." vésettel. Láttam egy gulyást reklámozó szlovák plakátot is, de ez már olyan gasztrotörténelmi kérdéseket vet fel (melyik étel melyik nép nemzeti étke), amibe már nem akarok belebonyolódni.

Amúgy az előbb említett szökőkút előtt áll a Szlovák Nemzeti Színház "régi" épülete, amit most is használnak - igen szép, szerény véleményem szerint.

Összefoglalva: nagyon jó volt, érdekes volt, élveztem. Egyszer még mindenképp el akarok látogatni Pozsonyba, mert értelemszerűen még sok látnivaló maradt.