Véletlenül bukkantam rá gyerekkorom nagy kedvencére, annak is a harmadik részére az HBO-n, de sajnos csak két részletben tudtam teljesen megnézni. Kíváncsivá tett, mert nagyon befejező részként hirdették meg, mondjuk ez hollywood-i filmeknél nem mindig olyan biztos...

De azért igényesen megcsinálták. Nem csalódtam, méltó volt egy kultfilm befejezéséhez. Bizony ám, mert ez bizony egy klasszikus. 1995-ben anno, az első résszel forradalmasította a rajzfilmgyártást, és ezután gyakorlatilag havonta jöttek ki a hullámzó színvonalú animációs filmek. A filmnek pedig már nem volt megállás, pár évre rá kijött a második rész, tavaly pedig nagy huzavona után megcsinálták a harmadikat is.

Nekem nagyon sok személyes élményem fűződik hozzá. Főleg a 2. részt néztem meg csomószor, teljesen odavoltam a beszélő játékokért. Emlékszem, akkor a McDonalds-ban lehetett kapni a film játékait (fene a haszonleső gondolkodásukat...), és anyukám, hogy ne kelljen benyomnom a műkaját, ő maga (e)vett meg egy Happy Meal menüt, és aztán elhozta nekem a játékot. (Az már más témához tartozik, hogy utána végül elkerülhetetlen lett találkozásom a Mekivel.)

Szóval visszatérve a filmre, a készítőknek kettős céljuk lehetett: 1. Folytatni az előző részek történetét, hogy az akkori kisgyerekek most is beüljenek a moziba. 2. Ezzel párhuzamosan a filmnek önmagában is érthetőnek kellett lennie, hogy a mostani korosztály is megszeresse.

Nos, a 2. tétel szerintem nem sikerült olyan jól, de ki nem szarja le, én már a "hard-core" fanok közé tartozom, és a folytonosság már összejött. Ugye a mostani részre Andy már egyetemista, éppen a koleszba készül, ezért a régi játékait már el akarja dobni. Hőseink végül egy tévedés folytán a helyi óvodába kerülnek, ahol nem is olyan jó az élet...

A helyzetkomikum itt nagyon el lett találva. Nagyot kacagtam, amikor a bölcsisek össze-vissza dobálják, nyalogatják a játékokat, mindezt horrorfilmes zene mellett. A másik jó húzás Ken, a műanyagbaba szerepeltetése volt. Egész végig őt oltják a történetben, kezdve az öltözködős jelenettől a lányos írásáig.

A történet vége már egyértelműen az egész Toy Story befejezésének hatott. Nem árulom el a fő "csavart", mert lelőném a poént, de nagyon szép képsorok voltak azok. Persze úgy fejezték be, hogy "még bármikor folytathatjuk", de nagyot csalódnék a Pixarban, ha ezt a történetet még elővenné bármikor is.

Mindenesetre én elgondolkodtam a sztori mondanivalóján. Nekem is már kezd komoly problémát okozni, hogy mit kezdjek a régi játékaimmal. Rakosgatjuk ide-oda, esetleg elajándékozzuk, de sohasem tudunk majd végleges megoldást találni rá. És már alig-alig jutnak eszembe, pedig régen nagyon jól eljátszogattam velük. Az persze nyilvánvaló, hogy a játékok itt a gyermekkort jelképezik. És sajnos egyre többen felejtjük el a gyerekkorunkat, az akkori álmainkat, és egyre inkább "eltorzulunk" az eredeti elképzeléshez képest. És ilyenkor bizony jól jönne, ha nem is játszanánk a régi játékainkkal, de legalább elgondolkodnánk a régmúlt időkön, milyen is volt az életünk kisgyerekként. Sok dolog megvilágosodna akkor.

U.I: Csak én vettem észre a filmben egy halomnyi utalást más alkotásokra?

U.I. 2: A blog "újraindításáért" hálás köszönet egy kedves osztálytársnak.