Emiatt kezdtem el a torrentezést; fél évig halogattam a megnézését; ugyanennyi ideig nem hallgattam meg a soundtracket sem, pedig születésnapi ajándékként kaptam meg; de most végre meg tudtam tekinteni Francis Ford Coppola legendás filmjét, A keresztapát. (Enyhén spoileres írás következik.)

A történet alaphelyzete talán mindenki előtt ismeretes: a '40-es évek végén, New Yorkban az olasz maffia szembenálló családjai hadakoznak egymással. Ezen családok élén a keresztapák állnak: ők élet és halál urai a közösségben...

(Amúgy - ki gondolta volna - ez is egy könyvadaptáció.)

Ha adhatok egy tanácsot a film nézéséhez: ne úgy ülj le elé, hogy "de jó, még egy gonosz, de szerethető bűnözőkről szóló film!". Nem, itt nincsenek jó fiúk, itt csak rossz és kevésbé rossz emberek vannak, akik igen hatékony módszerekkel tudják eltenni láb alól, majd eltüntetni kiszemeltjeiket. A legtöbben azt tartják a film legnagyobb erényének, hogy Coppola milyen hitelesen mutatja be a maffia világát. Nekem azonban mégsem ezért tetszett az alkotás, hanem a karakterek bemutatása miatt.

Én eleinte Vito Corleone alakját találtam a legnegatívabbnak: mégiscsak ő a keresztapa, ő ad utasítást a sok gaztettre, magához láncolja a hozzá forduló embereket. Ezzel szemben Michael igencsak szerethető alak: háborús hős, aki (egyedül a családból) nincs benne a piszkos ügyekben. A film végére azonban mindketten ellenkező irányba változnak meg. Don Corleone egy békére törekvő vezető, majd amolyan "jóságos nagypapa" figura lesz; Michael pedig... nos, hát, a végére őt vetettem meg a legjobban a szereplők közül.

Több szokatlan dolog is van a filmben. Először is nagyon "in medias res" kezdődik a cselekmény, egy esküvővel. Egy esküvőn pedig rengeteg ember fordul meg, a sok új arc között pedig egész egyszerűen elvesztem. Legalább fél órányi fejtörésembe tellett, hogy a helyükre rakjam a szereplőket.

A film valami irgalmatlan hosszú, 3 órás. (Egy mai filmrendező lazán két, ne adj' Isten három részbe szedné az egészet - ugye, Peter Jackson...). És ez jó, volt időm elgondolkodni a történéseken, úgymond nyugodtan ültem végig a filmet.

A történet közepén beköszönt egy szicíliai szál is, ami szerintem jó húzás volt. A romantikus rész ugyan nem illik a filmbe, de legalább elmélyülhettünk az egyik szereplő személyiségében. Viszont amilyen hamar előkerül, olyan gyorsan el is tűnik a szál, kézzelfogható következmények nélkül. Ez nem annyira tetszett nekem.

Amúgy nem szoktam figyelni, de most több jó kameraállás is felkeltette a figyelmemet (ezeket a poszt szövegébe be-beszúrva láthatjátok).

A színészi játékra annyira nem szoktam figyelni, de azért itt több jó alakítás mellett sem mehetünk el szó nélkül. Marlon Brandonak már a kisugárzásáért is piros pont jár, Al Pacino pedig az egyik kedvenc színészem, bár mondjuk most furcsa volt ilyen fiatalon látni.

A filmzene fantasztikus, de erről nemsokára egy másik posztban.

Még egy dolog: ezt a filmet magyar hanggal KELL látni. Ha eredendően rossznak tartod a magyar szinkronizálás minőségét, hallgasd meg ezt és mindjárt más lesz a véleményed.

Summa summarum: Nagyon jó film. Marlon Brando, Tordy Géza vagy éppen a filmtörténelmi jelenetek miatt mindenképpen érdemes megnézni. Egyetlen nagyobb hátránya a 3 órás hossz; készülj fel, hogy az egész délutánod el fog menni ezzel és helyenként nehezebb lesz majd figyelned. De amúgy hajrá.